március
09
2021

Zendaya idén átvehette a Critics Choice Awards #SeeHer díját. A SeeHer mozgalom célja a nemek közti egyenlőség hirdetése, hogy minden nő és lány úgy legyen feltüntetve a médiában, amilyenek valójában. A díjátadón az idén virtuálisan tartották meg.

Ez nagyon sokat jelent számomra. Amikor arra gondoltam, hogy mit is mondhatnék, az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam, az a hála volt. Ez az a szó, ami beugrik, főleg ezután az év után, amilyen mindenkinek volt. Hogy továbbra is hálás legyek, minden egyes kicsi és nagy pillanatért. Hálásnak lenni azokért az emberekért a világunkban és az életünkben, akik lehetővé teszik számunkra, hogy a munkákat végezzük. Emellett pedig még szorosabban kell ragaszkodnunk szeretteinkhez, és felhívni őket és elmondani nekik, hogy szeretjük őket. És megélni az olyan pillanatokat, mint ez. Én sem lennék itt, ha nem lennének a hihetetlen nők, akik kijárták előttem az utat. Tehát én is nagyon hálás vagyok értük. Ez nagyon, nagyon különleges. Nagyon szépen köszönöm, és – nem akarom túl sokszor használni ezt a szót, de – hihetetlenül hálás vagyok ezért a pillanatért.

– mondta kedvencünk.

Robert Ector néhány fotót is készített Zendayaról, ezeket már meg is nézhetitek a galériában.

március
05
2021

A Lancôme Youtube-csatornájára került fel egy videó kedvencünkkel, amiben sminkesével, Sheika Daleyjel készítenek el egy egyszerű sminket.

március
01
2021

Sok szeretettel köszöntünk Mindenkit a Zendaya Hungary oldalán. Az oldal már elég régóta tervben van, és már nagyon vártuk, hogy végre megnyithassa virtuális kapuit. Az oldalon már olvashattok tartalmat illetve a galériában is van már több mint 5000 kép, de ez az elkövetkezendő időszakban majd folyamatosan bővülni fog. Ha már galéria, ezúton is szeretnénk megköszönni Szandi*-nak a segítséget, aki besegített a feltöltésekben.

Az elmúlt napokban, amíg a Flaunt beállította a domaint illetve míg vártam a domain aktiválására írtam néhány bejegyzést, így már friss híreket is olvashattok az oldalon. Igyekeztem minél több tartalmat feltölteni, de azért bőven van még min dolgozni, szóval igyekszem pótolni mielőbb a hiányosságokat.

A kinézethez az oldalon és a galériában is a BVLGARI számára készült fotósorozatot használtam fel, a színeknél pedig a sárga és zöld dominál. Megmondom őszintén, még sosem volt ilyen színű kinézet egyik oldalamon se, de különösen tetszik. Remélem Nektek is.

Azt hiszem nem is húznánk tovább a szót, jó böngészést kívánunk Mindenkinek és reméljük gyakran visszanéztek majd.

március
01
2021

Zendaya is szerepel az idei Vanity Fair Hollywood Issue címlapján. A képek mellett egy videóinterjút is készítettek vele, amely néhány nappal ezelőtt került fel a Vanity Fair Youtube-csatornájára. A videóban a  a Proust kérdőív kérdéseire válaszol. Megkérdezték Tőle, hogy melyek azok a dolgok, amiket nagyon szeret egy férfiben, majd azt is, hogy egy nőben mit kedvel. Kedvencünk erre csak annyit mondott, hogy ugyanazt, amit egy férfiben.

Mi az, amit leginkább szeretek valakiben? Egyértelműen azt mondanám, hogy a kedvesség, de ez nem a tökéletes kifejezés rá. Azokat az embereket kedvelem, akik szimplán jól és ezt érezni is lehet rajtuk.

február
26
2021

Zendaya szerepel a februéri The New York Times magazinban, ahol a képek mellett interjút is készítettek vele. A képeket Brad Ogbonna készítette. Az interjúban a Malcolm & Marie-ről beszéltek illetve a film teljesítményéről, kritikáiról és dícséreteiről. Egy részét el is hoztam Nektek lefordítva illetve a fotókat is feltöltöttem a galériába, így 17 jó minőségű képpel bővült a galéria.

Tovább olvasom

február
26
2021

Zendaya látható a márciusi The Hollywood Reporter magazin címplapján illetve a címlapfotó mellett fotósorozat is készült vele. Most ezeket hoztam el Nektek. A magazin fotón kívül egyelőre egy darab fotó jelent meg, viszonylag jó minőségben. Mindkettőt megnézhetitek a galériában.

február
01
2021

Február 5-én érkezik a Netflixre a Malcolm és Marie, melyben Zendaya John David Washington oldalán látható. A filmet a karantén alatt forgatták és a film készítője, Sam Levinson, aki az Eufóriát is készítette. Az előzetes mellett a filmhez megjelent still fotókat, posztereket és néhány kulisszák mögötti fotót és a rövid leírást is elhoztam Nektek.

A rendező számára barátnője története kövezte ki a Hollywoodba vezető utat. De ez az éjszaka próbára teszi szerelmüket.